2018. május 21.

Baráth Viktória - Egy év Rómában

HANGULAT                                MOLY                                        2018

"Két ​megtört szív. Két reményvesztett lélek. Egy közös cél: megtalálni a boldogságot. 

 Leila Findley, a 33 éves írónő élete mélypontra kerül. A múltjában történt tragédiák hatására kialakult depresszióját alkohollal, gyógyszerekkel és egyéjszakás kalandokkal próbálja kezelni. Ezt azonban a kiadója nem nézi jól szemmel, így ultimátumot kap: vagy elutazik, hogy naplót írjon, amit végül könyvként kiadhatnak, vagy elveszíti a szerződését, az utolsó dolgot az életében, ami legalább egy kicsit boldoggá teszi. Nincs más választása, egy évre Rómába kell költöznie. 
Hogy könnyebben boldoguljon az idegen városban, segítséget kap Jonathan Raymond atya személyében. A férfi pontosan Leila ellentéte: mosolygós, jókedvű, életvidám, ezért az állandóan komor hangulatú lány eleinte elutasítóan bánik vele. Az atya pozitív hozzáállása azonban őt is megfertőzi. Szokatlan barátságuk egyre jobban elmélyül, amitől Leila úgy érzi, hogy a legmélyebb gödörből is létezhet kiút. 

Képesek vagyunk megküzdeni a múltunk démonaival? Lehetünk még a tragédiáink ellenére is boldogok? Ránk találhat a szerelem azután, hogy már végleg letettünk róla? 

Baráth Viktória, az Aranykönyv-díjra jelölt Első tánc és A főnök szerzője ezúttal lelkünk legmélyebb és legsötétebb bugyraiba vezet minket. Az Egy év Rómában egy szívszorító történet önmagunk elfogadásáról, az élet szépségeiről és a minden akadályt leküzdő szerelemről."

Mivel vallásos személynek tartom magam, eleinte féltem, hogy a regény esetlegesen tartalmaz olyan szálakat, amelyek ütköznek az én nézetemmel. Mégis azonban hívogatott, a sok biztatás és olyanok véleménye, akikében bízok megteremte gyümölcsét, én pedig így az elolvasása után egyáltalán nem bántam meg, hogy a kezembe vettem a könyvet. Az írónő ismételten lenyűgözött. 
Nagyon egyedi maga az alaptörténete is az Egy év Rómábannak. A főszereplővel teljes mértékben tudunk azonosulni. Egy írónő került a történet reflektorfényébe, aki válsága és részben magánélete miatt megrekedt a munkájában, nem ontja magából az oldalakat és a kéziratokat, amiért a kiadója elküldi egy teljesen új környezetbe azzal a céllal, hogy vezessen naplót, amiből egy szuper könyv is kisülhet. Az afféle 'írói válság' akár nekem, mint bloggernek is ismerős helyzet, megesik, hogy úgy kiadnám magamból a véleményem, azonban a gondolatok és a szavak mégsem jönnek, és csak nézem a laptopot, aztán végül elteszem azzal az indokkal, hogy na majd máskor befejezem. De ugyanígy az olvasási válság sem ritka eset errefele, a gyógymódját azonban annál nehezebb fellelni. Leila problémáit pedig a regény olvasója is teljesen átérezheti, mert ha nem is ekkora mértékben, mégis mindenkinek van valami, ami a szívét nyomja. 
Az új város és légkör felfedezésében egy pap lesz a társa, aki körbevezeti Rómában, segítsége lesz az életének ebben az új szakaszában. Eleinte furcsállhatja az olvasó, hogyan lesz köztük egyáltalán barátság, a két személyiség ég és föld egymáshoz képest, mint két ellenpólus, Teljesen egyedi volt, hogy ez esetben a női főszereplő vállalta magára a 'badgirl' szerepét, aki nem óvakodik a részegségtől, az egyéjszakás kalandoktól, de a drogoktól sem. Jonathan Raymond atya azonban szelíd, kedves, megértő, de mégis határozott és férfias. Imádtam, ahogy ez a két személyiség egymással keringőzött a betűk forgatagában.

"Talán tényleg csak annyi kell, hogy a jelenünkre és a jövőnkre koncentráljunk, mert ha csak hátrafelé nézünk, akkor könnyen orra eshetünk valamiben."

Egyszerűen csodálatos. 
Amikor az olvasó a kezébe veszi, nem is tudja, hogy onnantól kezdve nem lesz megállás. Teljesen beszippantott, és nem akartam kiszakadni a világából. Hirtelen azt vettem észre, hogy fogynak a lapok, és lassan a végére is érek. Baráth Viki az olvasó lelkére és érzelmeire hat. Sokszor romantikus és szenvedélyes, de mély és katartikus is. Hihetetlen, az írónő mekkora utat tett meg az első regénye óta. A stílusa gördülékenyebb lett, ezzel a regénnyel megtalálta a saját hangját. Az előző kötete, A főnök is nagyszerű volt, de szerintem Vikinek jobban állnak az ilyen történetek, amelyek ennyire érzelemdúsak.
Engem teljesen elvarázsolt. Csodálatos volt, szívhez szóló és megdöbbentő.
Sok véleményt olvastam a végéről, akik ledöbbenve álltak az utolsó oldal előtt. Lélekben már felkészültem a gyilkos-Vikire, azonban a leesett áll effektus nálam sem maradt el, de ez csakis a legjobb értelemben. Nehéz spoiler nélkül áradozni, mégis mi következett be a végén, amit én annyira csodáltam és szerettem, de egyszerűen így volt. Nem gondoltam volna erre a befejezésre, mégis nyugodt szívvel eresztettem el a történetet. Mindenki megtalálja benne magát, a hit hit maradt, a pap pap, de mégis megadatott a végső lezárás.
AJÁNLOM.

Karakterek:
Már fentebb említettem, hogy Leila karaktere úgy lett megformálva, hogy mindenki át tudja érezni a helyzetét, ugyanis ha nem is ekkora, de problémákkal mindenki találkozik. Külön öröm volt számomra, hogy a foglalkozása regényíró, így az olvasóval még szorosabb kötelék alakulhat ki köztük. Hatalmas változáson megy keresztül a történet során, a végére már szinte alig ismerhetünk rá. Jonathan pedig maga a véghetetlen jóság, kedvesség és alázat. Eleinte Fabióval nem tudtam mit kezdeni, de hamar ő is a könyv egyik főhősévé vált.

"– Ne mások mondják meg neked, hogyan élj és érezz." 

Borító:
Ha csak egyedüli önmagában nézzük, szerintem lenyűgöző. A színek teljes mértékben passzolnak a könyvhöz, átadja Róma hangulatát, ez főleg az alján lévő Trevi-kútnak köszönhető. A másik része a borítónak egy nőt ábrázol, azonban az arcának nagy részét titok fedi, úgy lett rátéve a képre. Ez a séma az írónő többi köteténél is megjelenik, vegyük A főnököt, annak novelláját és Viki hamarosan érkező regényét. Nekem kissé zavaró így, hogy hasonló a tematika, azonban mégsem egy sorozathoz kapcsolódnak, hanem különálló történetek. De ha egyedül nézem a különböző borítókat, mindegyik lélegzetelállító és gyönyörű.

Összességében:
Baráth Viki legújabb regénye egyszerre csodálatos, lenyűgöző, szívhez szóló és szenvedélyes. Imádtam olvasni, nem eresztett el a végéig, szinte a kezemben ragadt. Az írónő megtalálta a saját hangját.
Nagy kedvencem lett.
Bevallom, megijesztett az elején, de nem kellett volna félnem tőle. Egy varázslatos utazásra hívott el, felidézte bennem a saját nyaralásomat a városban, a szemem előtt tűntek fel újra az emlékek, ismét Róma utcáin jártam. Köszönöm ezt az írónőnek! Felejthetetlen élményt adott.
Azoknak ajánlanám leginkább, akik szeretnének egy évet Rómában tölteni a regény segítségével, amely elkalauzol bennünket ebbe a csodálatos városba. Ha egy lélegzetelállító, megindító, csodálatos olvasmányra vágysz, ez a te könyved!

Oldalszám: 506
Kiadó: Álomgyár

Kedvenc karakter: Jonathan Raymond, Leila Findley
Kedvenc idézeteim: 

"(…) én érzem, hogy ez az év csodálatos dolgokat tartogat még a számodra." 

*

"Nem szabad engednünk, hogy a múltunk szabja meg, kik vagyunk." 

*

"Gyönyörű vagy – mondta épp csak olyan hangosan, hogy halljam. A szívem kihagyott egy ütemet. Egész este erre vártam, de nem gondoltam volna, hogy ekkora hatással lesz rám ez a két szó. – Egész este néztelek, és csak úgy ragyogtál. Az a mosoly az arcodon a legszebb, amit ma viselsz. A ruhád, a hajad, a sminked, mind egytől egyig tökéletesen passzolnak hozzád, mégis a csillogó szemeid és az ajkaid azok, amiktől ennyire gyönyörű vagy." 

*

"A csillagokat nézve és a szavain gondolkodva lepergett a szemem előtt minden, amit át kellett élnem. Mindenre szükség volt ahhoz, hogy a helyes irányba tartsak? Az összes szenvedésre és kínra? Vay csak én próbáltam túlságosan is eltérni a valódi sorsomtól, és ezek kellettek ahhoz, hogy ismét a helyes útra lépjek?"


2018. május 19.

Írók az álneveikről ︱Miért választanak a hazai írók álnevet?

Már nagyon régóta kíváncsi vagyok, hogy a magyar íróinkat mi ösztönzi arra, hogy teljesen más ‒legtöbbször külföldi ‒ álnévvel jelentetik meg a könyveiket. Ti is?
Erről a témáról kérdeztem meg számomra nagyon kedves szerzőket.

Bár mostanában kezd egyre jobban eltűnni az olvasókban a tévhit, miszerint a külföldi szerzemények jobbak, mint a hazai íróktól származó regények, mégis a friss könyvmolyok szívesebben vesznek le  a polcról angolosan hangzó szerzőktől műveket, mint magyaroktól. 

‒ Ez nem is a tudatos könyvmolyokra jellemző, hanem az impulzus-vásárlókra, akik nem igazán néznek utána, teszem azt egy írónak, vagy könyvnek, csak lekapják a polcról. Aki kicsit rám keres, azonnal láthatja, hogy magyar szerző vagyok, ezt nem is titkolom, de aki csak hirtelen felindulásból megveszi egy könyvemet, annak ez nem feltétlen esik le mindjárt. Ez kicsit olyan, mint amikor egy külföldi írónő férfi, vagy uniszexnek hangzó álnevet választ, mert úgy gondolja, a választott műfajba sokkal jobban eladható a könyve eképpen ‒ írta nekem Vivien Holloway írónő, a Winie Langton sorozat megalkotója. 

Sokan a magánéletüket védik.‟ 
Ez a mondat hangzott el J. K. Smith írónő szájából, aki a humoros-romantikus Szerelem hirdetésre c. könyvével kápráztatta el az olvasóit, tavasszal pedig a legújabb művét vehettük a kezünkbe, az Ismert ismeretlent.  Azonban a későbbiekben a szerző abba is beavat bennünket, hogy ennek ellenére a közönsége kíváncsisága nem lankad, az íróknak adniuk kell magukból is egy szeletet az olvasóiknak a történetük mellé. 

‒ Az írói név megválasztása nehéz döntés volt, de az, hogy nem a saját nevem alatt kezdtem el publikálni, visszavezethető arra, hogy félig-meddig valós történetet akartam írni. Azt a regényt egészen biztos, hogy nem a saját nevem alatt adtam volna ki. Nem szerettem volna, ha bárki is olyan dolgot képzel bele, ami nincs is ott. A témaválasztás kapcsán a környezetem beleképzelt volna egy olyan pluszt, amit mindenképpen el akartam kerülni ‒ szólalt meg Anne L. Green írónő a témához kapcsolódóan. Továbbá a későbbiekben megtudhattam róla, hogy ő örül ennek a döntésének. ‒ Anne L. Greenként olyan kapuk is megnyílnak előttem és bennem, amelyek azt gondolom zárva maradtak volna.

Carrie Cooper írónő is hasonlóan gondolja, mint a fentebb említett írónő társai. Sajnos nem lehet teljesen kiűzni a könyvmolyokból ezt a rossz beidegződést, hogy sokszor nagyobb bizalommal fordulnak külföldi írók könyvei felé, mint a magyar szerzőkéhez. Viszont van egy másik oka is, amiért a Lili Green sorozat megalkotója nem saját nevén jelentette meg a könyveit. 

Írás közben egy egészen más világba csöppenek, mint amiben a hétköznapjaimat élem, én ennek a kettősségét, a két oldalamat szerettem volna egy másik névvel is különválasztani.‟ 

Írta az írónő a válaszlevelében.


Így gondolja ezt az Árnyoldal és az Újrajátszás című kötetek szerzője is.

„Nem rejtegetem az igazi nevemet, de azt inkább meghagyom a privát életemnek. Bár P. C. Harris és Enikő is vagyok egy személyben, mégis a nevekkel könnyebb meghúzni a határt a két életem között.‟

Elgondolkodtató, hogy mennyire befolyásolják az olvasók is ilyenkor a szerzőket, mégis azért többségben nem miattuk és a nagyobb eladási szám miatt ragaszkodnak az írói neveikhez, sokkal inkább maguk miatt, hogy ezt a két életformát el tudják különíteni.

A kíváncsiság nagy úr, nem bírtam ki, hogy ne kérdezzem meg a kedves írónőket, hogyan választották azokat a neveket, amelyek végül a könyveik borítóin virítanak. 

‒ Évekkel azelőtt választottam, hogy bármilyen könyvem is megjelent volna. A Vivien, gondolom, egyértelmű, a Holloway pedig kamaszkorom egyik kedvenc színésznek a vezetékneve ‒ mesélte a Winie Langton sorozat szerzője, akivel volt alkalmam a legutóbbi Könyvfesztiválon személyesen is találkozni, a választott neve pedig teljesen illik hozzá.  

‒ J.: keresztnév első betűje.  K.: vezetéknév első betűje.   Smith: Kovács angolul. A J. Smith már foglalt volt és felnőtt tartalom tartozott hozzá a neten, így kellett még közé az a "K." ‒ árulta el az írónő a J. K. Smith név mögöttes tartalmát, ha ezek után belegondolok, teljesen logikus, miért pont ezt választotta. 

Carrie Cooper saját vallomása szerint cseppet sem volt egyszerű a névválasztása, de végül egy jól hangzó, titkosügynökös név lett a végeredmény. 

‒ A férjemmel sokat gondolkodtunk, de legtöbbször óriási nevetésbe torkollottak a próbálkozásaink, mert a megfelelő név híján egymást váltották a hihetetlen és abszurd ötletek. Amikor már ott tartottunk, hogy a körülöttünk lévő tárgyakat, konyhai eszközöket alakítottuk át idegen nyelvű nevekké (Hohenzollern Wasserboiler ☺ ), akkor elhatároztam, hogy ésszerűen fogok dönteni. Aztán megtetszett a Cooper vezetéknév, amiről Alice Cooper, a rockzenész jutott eszembe, és a történeteim izgalmasabb, kalandosabb, keményebb oldalára utal, és hozzá valahogy automatikusan kapcsolódott a Carrie név, mint Carrie Bradshaw a Szex és New York sorozatból, ami a romantikus, szerelmes részeket szimbolizálja ‒ vallotta be végül az írónő, hogyan is született meg Carrie Cooper.

Izgalmas döntés, azt meg kell hagyni, és tartoznak hozzá humoros részek is, mint a nevek kiválasztásaiban is láthattuk néhányszor.

Viszont az éremnek is két oldala van. Következő cikkemben ennek a párjával érkezem, olyan szerzőket kérdezek meg, akik saját nevükön publikálták műveiket, kíváncsi vagyok, őket mi vezérelte erre.

Hálásan köszönöm a szerzőknek, hogy szántak rám és a kérdéseimre időt, és segítettek abban, hogy ez a bejegyzés létrejöhessen! 

2018. május 15.

Julie Buxbaum - Hogy folytassam?

HANGULAT                                MOLY                                        2018

"Időnként ​egyetlen új lehetőség elég ahhoz, hogy a világ értelmet nyerjen. 

KIT: Nem tudom, miért nem Annie-hez és Violethez ültem le az ebédnél. Nincs itt senki, aki tudná, hogy mi zajlik bennem, hogy min megyek keresztül. Hogy is tudhatnák, hiszen én magam sem értem.  

DAVID: Hatszázhuszonkét napja járok már ebbe a gimibe, de Kit Lowell volt az első ember, aki ebédnél odaült az asztalomhoz, szóval egész mostanáig mindig egy szál magamban ücsörögtem. Szóval meghalt az édesapád? – kérdeztem, mert nem sokkal korábban hallottam a hírt. 

Amikor váratlanul barátság szövődik a viszonylag népszerű Kit Lowell és a tökéletesen elszigetelt, kiközösített David Drucker között, mindenki megdöbben. Talán Kit és David a leginkább. Kitnek tulajdonképpen tetszik David keresetlen őszintesége, amelyet furcsa módon üdítőnek érez, David pedig hálás Kit figyelméért és időnként zavarba ejtő kíváncsiságáért. Amikor a lány arra kéri, segítsen neki felderíteni édesapja tragikus autóbalesetének körülményeit, David hatalmas lendülettel veti bele magát a feladatba, de egyikük sem látja előre, hogy fog rájönni. Túlélheti-e a barátságuk az igazságot?"

Tavaly nyáron az írónő elkápráztatott a Három dolgot mondj c. könyvével, kíváncsi voltam, mit rejt számunkra ezek után a Hogy folytassam?. Hamar rájöttem, hogy pont ilyen regényre volt éppen szükségem, amely kikapcsol, elvarázsol, mégis azért elgondolkodtat.
Hamar megismerhetjük Davidet, aki nem hétköznapi fiú az iskolában, nem tartozik a nagymenők közé, sőt általában elkerülik az emberek. Asperger-szindrómája van. Fura srác, de jó értelemben fura. Kitűnő tanuló, fejből tudja a pí pontos értékét, géniusz, szeret a kvantumfizikáról beszélni és egy füzetbe jegyzi le a diákokról összeszedett információit. A fiú szemmel láthatólag odavan a suli egyik népszerű diáklányáért, akinek az édesapja a cselekmény előtt nem sokkal vesztette életét egy autóbalesetben. Hirtelen elkezdte más szemmel látni az őt körülvevő állítólagos barátokat, és inkább leül David asztalához az ebédidőben. Engem már ott megnyert a történet, hogy nem a szokványos 'stréber lány és az iskola alfahíme' felállás van érvényben, hanem lényegében pont fordítva történik ez.
Azt hinné az olvasója első látásra, hogy egy aranyos szerelmi történet, azonban ennél sokkal több rejlik ebben a könyvben. Ezek mellett elgondolkodtató és lélektani is. Az írónő stílusa komolyabb lett az előző regénye után, de néhol megmaradt a szokásos humor is. Az egész alkotás teljesen egyedi, főleg az, ahogyan David látja a világot. Tárgyilagosnak, mindent megfejthetőnek, tudományosnak és gyakorlatinak.

"Lehet, hogy a szerelemnek akkora ereje van, hogy akár a tér-idő kontinuumból is képes kitörni?"

Rettentően fordulatos. Julie Buxbaum valamelyest egy krimis szálat is szőtt a regényébe. Kit és David a lány apjának halála körülményeinél nyomozgatnak, a srác próbálja a fizika és a tudományok segítségével megfejteni, mikor lehetett volna megmásítani a tragikus végkimenetelt, mikor kellett volna erősen rátaposni a fékre, hogy mindez ne következzen be. Ahogy Kit próbál elszigetelődni az addigi környezetétől, úgy lesz Davidnek egyre jobb barátja és kialakul köztük egy kapocs.
Egyszerűen a kezembe ragadt egy idő után, és azt vettem észre, hogy alig maradt már a regényből. Nagyon imádtam végig, pont erre volt szükségem, ezt egészen addig azonban én magam sem tudtam.
A felszínét kapargatja mindezek mellett a család témának is. Alig érezhetően, de szembeállítja az írónő David és Kit életét. Míg a fiú szülei támogatják gyereküket úgy is, hogy más, mint a legtöbb tinédzser. Kiállnak mellette bármi történjék. Az ő családjából a legszimpatikusabb személy nekem a srác nővére volt, Lauren (avagy Miney), aki bár a saját idejében a gimi méhkirálynője volt, mindenki felnéz rá, rettentően szereti az öccsét, aki pedig szinte neki a szöges ellentéte. Annyira jó volt olvasni, a sorokon keresztül is átszűrődött a testvéri szeretet. Azonban Kit édesanyja sokszor negatív fényben volt feltüntetve: a nő, akinek fontosabbak a külsőségek. Ebből a háttérből akar kiszakadni a lány.
Viszont egy dolog zavart, miután a végére értem. Nem lett teljesen lezárva. Olvastam volna még, minimum egy epilógus kellett volna a szívemnek. Az írónő nem említett konkrétumokat, hagyta lógni a levegőben a végét.
Azonban ez nem von le a regény értékéből, hiszen rettentően szerettem mindvégig.
AJÁNLOM.

Karakterek:
Mint már említettem, Davidet nagyon hamar sikerült megkedvelnem, különleges személyiség, nagyon emberi, nem olyan, mint amilyen a legtöbb könyvben szerepel. Egyáltalán nem tökéletes, és pont ettől lesz igazán élethű. Kit úgyszintén már az elején megkedveltette magát velem, egy normális tinilány, aki ki szeretne szakadni az élete megszokott rutinjából.

Borító:
A magyar borító tükrözi árnyalatában a regényt, aranyos, szimbolikus, mégis figyelemfelkeltő. Azonban azt kell mondanom, hogy a külföldi még ennél is jobban passzol hozzá. A két kis pohár jelentheti a két főszereplőt, és ne felejtsük el a háttérben húzódó számhalmazt, a Pít.

Összességében:
Nem csalódtam Julie Buxbaumban, a Hogy folytassam? is egy csodálatos szép, elgondolkodtató történet. Többet ad az olvasójának, mint az elsőnek hinné.
Egy aranyos történet az életről, két nem hibátlan, annál emberibb főszereplőről, a gimnáziumi évekről.
Számomra telitalálat volt ez a könyv. Szívbe markoló, kedves, mégis titokzatos.
Azoknak a könyvmolyoknak ajánlanám leginkább, akik egy ilyen elbűvölő olvasmányra vágynak, mint a Hogy folytassam?.

Oldalszám: 360
Kiadó: GABO

Kedvenc karakter: David Drucker, Lauren Drucker
Kedvenc idézetek: 

"– Ne így! Ebből elég! Úgy nézel ki, mintha rángógörcsöd lenne. Arra gondolj, hogy a tánc olyan, mint egy beszélgetés, csak nem egy másik emberrel, hanem a zenével. A megérzésekről, az ösztönökről szól az egész. 
 – Az jó, mert mind a háromban tök jó vagyok. Vannak megérzéseim, működnek az ösztöneim, és szoktam emberekkel beszélgetni. 
 – Kicsidé, elég az öniróniából!" 


"Csak szeretném, ha tudnád, hogy te vagy a kedvenc számom és a legkedvesebb ikerprímszámom, és mivel a 137-es és a 139-es számok állnak hozzám a legközelebb, neked akartam adni őket. 
Mostantól tehát a tiéid. 
Kérlek, vigyázz rájuk."


2018. május 9.

Sophie Jackson - Egy csepp remény

HANGULAT                                MOLY                                        2016

"Max OHare képtelen elengedni a múltat. Legjobb barátja nélkül nem élte volna túl a gyönyörű szőkeség, Lizzie tragikus elvesztését, és rég a drogosok poklát járná. Kap még egy esélyt a sorstól Az elvonón ugyan végigmegy a gyógyulás tizenkét lépcsőjén, de indulatos marad, és nem enged közel magához senkit. Grace Brooks lelkébe égett a seb, amit az a férfi ejtett, aki felesküdött, hogy tisztelni és védelmezni fogja. A lány messzire menekül, és titkait mélyen magába zárja. Az egyikük érezni akar, a másik elrejtőzik az érzések elől. Melyikük lesz elég erős, hogy a szerelem erejével átüsse a falat? 

Sophie Jackson trilógiája a tiltott szerelem édességéről és veszélyéről az interneten lett szenzációs siker. Jodi Ellen Malpas, Jamie McGuire, Katy Evans és Smanatha Young rajongóinak kötelező"

Sophie Jackson trilógiájának már az első része, az Egy font hús megérintette a szívem, lelkem mindenem, nem hittem volna, hogy ezt az írónő képes felülmúlni, de az Egy csepp reménnyel sikerült neki. 
Az előző kötetben mellékszereplőként megismert Max O'Hare életébe kapunk bővebb betekintést ebben a történetben, aki nehéz időszakon van túl, a fájdalmak elől a drogokba, italba, nőkbe menekült, végül egy rehabilitációs központban kap segítséget és lábal ki függőségéből. Készen áll, hogy új életet kezdhessen egy kisvárosban, ahol találkozik Grace-szel, aki szintén a múltja elől menekül. 
Már az első oldalakon imádtam. Beszippantott és nem akart elereszteni. 
Eleinte megismerkedhetünk Max hátterével, amelybe lassan becsatlakozik Grace is. Az írónő nem sietteti a szálakat, mégsem éreztem egyáltalán vontatottnak, minden szavát áhítattal olvastam. Végig letehetetlen volt, mindig többet és többet akartam belőle. Ez az írónő különlegessége.
A történet maga egyedülálló, bár hasonlókat olvashattunk már. Két megtört lélek, akiknek meg kell küzdeniük a múltjukkal, úgy tudnak csak teljes mértékben a jövőre koncentrálni.

"(…) sose nyiss ajtót, ha a múlt kopogtat. (…) Semmi újat nem tud mondani." 

A remény nagyon fontos szó a regényben. Maxnek és Grace-nek is szinte csak ez maradt, amely fenntartja őket az élet hullámainak felszínén. A férfinak végig kellett élnie, ahogy a tökéletesnek hitt kapcsolata a romokban végzi, elvesztett fia után jegyesével is elhidegülnek, ő pedig inkább segédeszközökhöz nyúl, különféle drogokhoz és italokhoz, mintsem az érzéseiről beszéljen valakinek. Míg végül a szeretett nő végleg otthagyja, és egyedül marad a nagy fájdalmával. A legjobb barátja, Carter gondoskodik arról, hogy a megfelelő ellátást kapja egy erre specializált központban, ahol nem csak a függőségétől szabadul meg, új barátokra is szert tesz, akik végig támogatják őt a nehéz időszakban, és segítik az új életének elkezdésében. Meglátogatja rég nem látott nagybátyját, fizikai munkába temetkezik, de arra nem számít, hogy az ottani pultoslány ennyire megragadja a figyelmét. Grace egy rossz kapcsolatból menekült egészen a kisvárosig, ahol új barátokat szerez, próbál beilleszkedni az új környezetbe, mégis azért tartani a távolságot mindenkitől. Nem tud teljesen feloldódni, legtöbbször elvan magában, mikor nem dolgozik, de közben próbálja megvalósítani az álmát, egy teljesen külön ház felújítását, messze a nyüzsgő városközponttól. Azonban az új élet lehetősége nem olyan egyszerű, mint amennyire az annak látszik. A múlt mindig megkísért és próbál visszarántani. Az emlékek sokszor megrohamoznak, és nehéz ellenállni.
Roppant fordulatos, szívszorító szerelmi történet Grace és Maxé. Csodálatos, olyan elemi erővel hat az olvasójára, mint kevés másik regény. Megszerettem. Mindig tartogatott számomra fordulatokat, nem engedte, hogy letegyem egy pillanatra is.
Egyedi, szívszorító és szenvedélyes.
Nem csalódtam az írónőben, és alig várom a trilógia befejező kötetét, amely a két férfi közös barátjáról, Riley-ról szól.
Nagy kedvencem lett.

"El kell fogadnunk, hogy a csalódás véges, de sohasem szabad elveszíteni a végtelen reményt." Martin Luther King

Karakterek:
A regény két megtört lelket mutat be, akiken az élet alaposan megköszörülte a kését. Mindketten készek továbblépni a múlton. Hamar megkedveltem őket, hiszen egyikük sem adta fel. Nehéz megpróbáltatásokon mentek keresztül, mégis kitartottak, ha meg elestek, felálltak. Eleve az, hogy Max ráébredt arra, ez nem járható út, segítségre van szüksége, hatalmas dolog. Ráadásul megfogadta a tanácsokat, és változni szeretett volna, ez a szememben szimpatikus tulajdonság. Bár külsőleg tökéletes a férfi, a lelke cafatokban és a múlt árnyai fedik be. Grace pedig alapjában véve elég zárt személyiség, de egy bizonyos ember tette azzá. Amint megtalálta a baráti körét, aztán Maxet, egyre kezdett megnyílni nekik és az olvasóközönségnek is.

Borító:
Szerintem nagyon passzol a regényhez. Félig-meddig megtartották az eredeti borítót, azonban a hölgy szája le lett rajta cserélve. Mégis azt kell mondanom, nekem kicsit közeli a kép, mintha rázoomoltak volna az eredetire. Azonban az a fő, hogy passzol a történethez, így nem lehet egy rossz szavam se.

Összességében:
Nem csalódtam Sophie Jacksonban. Hatalmasra állította a mércét az Egy font hússal, de ezt képes volt az Egy csepp reménnyel megugrani. Már az első oldalain beszippantott a történet, és nem akart elereszteni. Egyszerűen a kezemben ragadt, faltam a sorait és nem tehettem ellene semmit.
Egy csodálatos, szívszorító, könnyfakasztó történetet olvashatunk az írónő tollából. Imádtam minden betűjét.
Szenvedélyes, romantikus, lélekig hatoló.
Azoknak ajánlanám, akik szeretik az elgondolkodtató, néhol fájdalmasan valóságszerű, de egyben gyönyörű történeteket, mert az Egy csepp remény teljes mértékben ilyen.

Ha az ajánló felkeltette az érdeklődésed, a regény a BOOK24 online webáruház oldalán 16% kedvezménnyel rendelhető meg, és akár már másnap a kezedbe veheted!

Oldalszám: 472
Kiadó: Libri

Kedvenc karakter: Max O'Hare, Riley Moore, Tate Moore
Kedvenc idézetek: 

"– Mivel az újév csak pár napra van innen, hadd bizonyítsa ez a kis érem az elszántságát és az erejét, és hogy a boldog befejezés megvalósítható. Ez itt a remény jelképe. Megtörténhet. Még magával is." 

*

"Az élet összetör. Ettől senki sem védhet meg minket, és az egyedüllét sem fog, mivel a magány szintén megtöri az embert a vágyakozásával. Szeretni kell. Érezni. Ezért vagyunk itt a földön. Azért, hogy kockáztassuk a szívünket. " 

*

"– Tudod, mit látok, amikor rád nézek? 
 Max hevesen megrázta a fejét. 
 – Inkább nem szeretném tudni… 
 – Egy olyan férfit, aki jobban akar lenni, aki megbánta a döntéseit, aki szeretné helyrehozni a hibáit, és továbblépni az életben. Egy olyan férfit látok, aki retteg kockáztatni, megbízni valakiben, miközben pedig elkeseredetten vágyik rá. Egy férfit látok, aki össze van törve, de próbálkozik. Reményt látok."


2018. május 6.

Trish Cook - Éjjeli napfény

HANGULAT                                MOLY                                        2018

"A ​17 éves Katie Price egy ritka betegséggel él együtt: minimális mennyiségű napfény is halálos fenyegetés a számára. Mivel napközben muszáj a házban maradnia, társaságul csupán megözvegyült apja és legjobb (na jó, igazból az egyetlen) barátja szolgál. Katie világa csak azután teljesedik ki, hogy lement a nap: ilyenkor fogja a gitárját, és a helyi pályaudvaron játszik a jövő-menő utasoknak. Charlie Reed valaha sztáratléta volt, és az életében most épp nagy változások vannak készülőben – ő az a fiú, akiért Katie a távolból titokban már évek óta rajong. Miután egy este meglátja a gitározó lányt, a sorsaik összeforrnak, és egy csillagokon átívelő szerelem veszi kezdetét. Miközben támogatják egymást céljaik elérésében, és egymásba szeretnek a nyári éjszakák leple alatt, Katie és Charlie között olyan szoros összeköttetés alakul ki, ami elég erős ahhoz, hogy megváltoztassa őket – és mindenki mást is körülöttük –, örökre."

Egy gyors könyvfesztiváli látogatás után beültünk barátnőmmel a moziba, hogy megnézzük az Éjjeli napfényt. A film egy csodálatos délután fagylaltkelyhén volt csak a mennyei hab, aranyos volt, katartikus, a főszereplők pedig szerintem nagyon jól ki lettek válogatva. Bella Thorne és Patrick Schwarzenegger nagyon jól hozták a szerepüket, megtestesítették Katie-t és Charlie-t.  Ezek után nagyon kíváncsi lettem, mit tartogathat számunkra a könyv, és be kell vallanom, pozitívan csalódtam. 
Ami elsőként feltűnt, hogy a készítők teljesen könyvhűen alkották meg a filmet, olvasás közben szinte az pörgött le a szemem előtt még egyszer. Persze volt néhány apróbb eltérés, azonban megmelengette a szívemet, hogy sokszor szó szerint idézték a párbeszédeket, egy betűt sem változtattak rajta. Ha valakit zavar, hogy a film megnézése után szinte csak úgy tudja elképzelni az egyes jeleneteket, szereplőket, akkor azt ajánlom, hogy először olvassa el a regényt, azonban a film nekem egy kedves élményt adott, megnézésre ajánlatos. 
Az alaptörténete első blikkre hasonlíthat a nyáron megjelent Minden, mindenéhez, ahol hasonló koncepció merül fel. A főszereplő lány bezárva éli az életét egy speciális házban, ahonnan Maddy egyáltalán nem teheti ki a lábát, azonban Katie-t csak a nap sugarai nem érhetik, így az egész este az övé, járja az utcákat, a vonatállomást, énekel és gitározik az arra járóknak. Így találkozik véletlenül Charlie-val, akiért a lány már évek óta epekedik, az ablakából kukkolja, és végre ott áll előtte teljes életnagyságban és őt hallgatja, ahogy énekel. 
Imádtam olvasni, ameddig tartott, hiszen elég vékonyka regényről beszélünk, amely ráadásul hatalmas betűkkel van írva, így ezt a könyvet egy egydélelőttös programnak mondanám. Annak viszont tökéletes. 
A történet hamar beszippantja az olvasóját, aki ott terem a regény helyszínén, teljesen beleéli magát a helyzetekbe, és ő is szépen lassan szerelmes lesz Charlie Reedbe.

"Mindenkinek szüksége van valakire, mert alapvetően ez a boldogság kulcsa."

Hihetetlenül aranyos könyv. Elvarázsolja az olvasóját a maga bájával és kedvességével. Mégis a hosszából egy kicsit kiindulva nem tudott annyira kibontakozni, mint azt szerettem volna. Nem volt elhamarkodott, félre ne értsétek, egyszerűen olvastam volna még velük jeleneteket, még néhány randit, hétvégét, romantikus pillanatot. De ez talán csak az én telhetetlenségemnek tudható be, na meg annak, hogy sajnálom amiért ilyen hamar befejeztem. 
Bár már a film után vagyok, a történet maga nem adott újdonságot, mégis érzelmekkel bővítette számomra a már megismert alapot. Jobban belelátunk Katie-be, hiszen az ő szemszögéből olvasunk, átérezzük a helyzetét, és abszolút megkedveljük. Amit hiányoltam még a filmből az az édesapjának a jövője, ezt viszont a könyv nagyon szépen visszaadta. 
Ajánlom ezt a kis történetet azoknak, akik egy katartikus, aranyos utazásra vágynak egy napos hétvégén, vagy viharos délutánon. 

Karakterek:
Mindkét főszereplőt nagyon meg lehetett kedvelni. Katie a betegsége ellenére nem sajnáltatta magát, sőt nem akart a kóros lány lenni, így inkább eltitkolta, csak hogy ne nézzenek másképp rá, ami egyrészt felelőtlen döntés volt a részéről, másrészt meg teljesen érthető. Tehetséges, kedves, mindenben meglátta a jót, sosem panaszkodott semmire sem. Irreálisan önzetlen, mégis teljes mértékben kedvelhető karakternek számított. Charlie-tól pedig csak ódákat tudnék zengeni, kár hogy nincs annyi időnk rá. Viszont meg kell hagyni, ő is túl tökéletes volt. Eszméletlen aranyos, kedves és elfogadó, nem lehetne benne hibát találni. Egy tipikus romantikus főhős. De azért Patrick Schwarzeneggerként elfogadnám. 

"– Bárcsak felnéztem volna akkoriban az ablakodra! – teszi hozzá. – Sokkal több időt tölthettünk volna együtt. 
Nem tudja, amit én már régóta tudok. Mindig ott volt velem."

Borító:
Itthon csak filmes borítóval jelent meg a regény, amiben szerintem nincs kivetnivaló, ám nekem az eredeti valamennyivel jobban tetszik. Nincs benne semmi extra, mégis olyan csodaszép, hogy kellene a polcomra csak azért, hogy nézzem. Meg olvassam is német érettségi után. 

Összességében:
Már a film után nagyon megkedveltem a történetet, és szerettem volna könyv formájában is elolvasni. Az első pozitív meglepetésem az adaptáció könyvhűsége volt, olvasás közben szinte az pergett le a szemem előtt még egyszer. Annak ellenére, hogy a történetet magát már ismertem, teljesen magával ragadott a könyv, képes volt újat adni, nem cselekményileg, inkább érzelmileg. 
Hihetetlenül aranyos és rettentően katartikus regény.
Azoknak ajánlanám leginkább, akik egy érzelmes utazásra vágynak egy napos hétvégén vagy szeles délutánon. 

Oldalszám: 225
Kiadó: Maxim

Kedvenc karakter: Charlie Reed
Kedvenc idézetek: 

"A csillagok lenéznek ránk, hunyorogva áldást küldenek."

*

"Ő csak segíteni akar a kicsi lányának, de nincs meg hozzá a hatalma. És egy apa számára ez a legrosszabb érzés."

*

"– El kell mondanom neked valamit. 
És majdnem megteszem. Komolyan. De akkor az arcába nézek, látom, milyen őszinte és nyílt. És úgy néz vissza rám, mint egy teljesen hétköznapi, egészséges lányra, akivé mindig is válni szerettem volna. Képtelen vagyok kimondani azokat a szavakat."


2018. május 3.

Zakály Viki - Egyszeregy

HANGULAT                                MOLY                                        2016

"Van ​egy srác, akit bármikor felhívhatsz. Egy srác, akinek sok lány tudja a számát, aki egyetlen éjszakára a Tiéd lehet, és egyszeriben megváltozik az életed. Tudja, ki vagy, mit szeretsz, hová tartasz. Szigorú szabályokat kell betartanod, ha vele akarsz lenni. Soha többé nem találkozhattok, nem hív, nem válaszol, egyszerűen eltűnik az életedből. Egyetlenegyszer lesz csak a Tiéd. De teljesen soha nem kaphatod meg. 

Liza, egy női magazin újságíró gyakornokaként próbál boldogulni, de a vérmes főszerkesztőasszony mindent megtesz, hogy megkeserítse a napjait. Egyedül segítőkész kollégájára, Barnira számíthat, akinek mindig kisírhatja magát. A sármos ex, Adrián újra feltűnik a lány életében, de csak szerelmi pótléknak tartja Lizát, aki így sem tud ellenállni neki… 

Amikor a lány egy riport kapcsán felhívja azt a bizonyos számot, és találkozik a titokzatos Gábriellel, tudja, hogy nagyobb a tét, mint holmi újságírói babér. Mindketten súlyos titkot őriznek, mindketten kaptak már halálos sebet, és mindkettőjüknek szüksége van arra, amit a másik adhat… csak egy a gond, az éjszaka véget ér, és soha többé nem találkozhatnak. Vagy mégis? 

Zakály Viktória a nagy sikerű Szívritmuszavar és Hanna örök fiatal írónője legújabb regényében egy izgalmas városi legenda nyomába ered: vajon tényleg megválthatja az életedet valaki, akivel csak egyetlenegyszer találkozol? És lehet belőle örök szerelem"

Zakály Viki munkássága már könyvmolylétem elején foglalkoztatni kezdett. Hamar felfigyeltem a fülszöveg utolsó bekezdésében említett két művére, a Szívritmuszavarra és a Hanna örökre, de mindmáig nem sikerült még a kezembe vennem őket, de az Egyszeregy után már illene. Kíváncsi vagyok, miért váltott az írónő kiadót, miben más a stílusa ehhez a történethez képest. Ezzel a regényével is nagyon régóta szemezek, szinte a megjelenése óta ácsingózom rá, aztán most, hosszú évek után végre sikerült elolvasnom. Tetszett? Igen. Csalódtam? Inkább úgy fogalmaznék, hogy másra számítottam.
Kezdeném azzal, hogy amint az első munkahelyi jelenet lezajlott, lelki szemeim előtt a Supergirl egyik epizódja jelent meg. Mintha a főszereplő Liza lenne Kara Danvers, aki egy nagymenő cégnél újságíró, legjobb barátja Barni, aki elmehetne Winn Scottnak, hiszen a sorozatbeli és a könyvbeli karakter is ugyanennél a szervezetnél informatikai guru, és mindkettejükről lerí, hogy teljesen bele vannak esve a főszereplőbe, mindegy hogy most Hollád Elizabetet vagy Kara Danverst nézzük. De persze a lány másba szerelmes, egy titokzatos srácba, akivel riportot kell csinálnia. Az Egyszeregyben azonban nem James Olsennek hívják az alanyt, hanem a Cat Grantre egy az egyben hasonlító főszerkesztő Ildikó által keresztelt Gábrielnek. Viszont egy nagy különbség van a kettő között. Liza nem rendelkezik szuperképességekkel és nem Superman rokona. Ha így lenne, az kicsit más irányba vinné el a történetet.

"Ez egy önző világ. Itt mindenki akar valamit."

Az első száz oldala a könyvnek nem nagyon szól másról, minthogy megismerkedhessünk a főszereplőnkkel, aki számomra nem vált szimpatikussá. Bemutatja az írónő a családi hátterét, a barátait, a munkáját, a napi rutinját, de csak az első százas után, vagyis a regény egyharmadánál indul be a történet, így szerintem nem volt elég idő a kibontakozásra, nemhogy mindezt fordulatokkal gazdagítani. Száz oldal környékén lép be Gábriel a képbe, aki egy legenda a budapesti lányok között. A gyakornoki állását megtartani vágyó Liza az egyik klub mosdójában kifülelve ezt választja a cikke témájának. De ehhez fel kell kutatnia az illetőt. Miss Sherlocknak nem is telik bele sok időbe, megkaparintja a telefonszámot, és le is beszél egy időpontot az idegen Gábriellel. Itt kezd beindulni a történet, az olvasó is egyre kíváncsibb lesz, ki is ez a srác, és mi a célja ezzel az angyali cselekedettel. A randi-nemrandi nagyon jól sikerül, a férfi mégis a szabályokhoz méltóan nem várja meg a hajnalt, Liza pedig soha nem látja többet. Vagyis a szabályban ez áll, de főszereplőink ilyen badassek, engednek az érzelmeiknek, megszegik a saját maguk által kreált szabályokat, és megengednek maguknak egy második találkát.
Liza már rögtön belezúgott a pasiba. Ez rettentő naivságra vall, hiszen még a nevét sem tudja, sőt igazából semmit se róla. Lányok, ez nem normális! Oké, hogy volt nála gázspray, és szerencsére nem kellett használnia, de azért a világ nem ennyire nagyvonalú. Nem hinném, hogy jó ötlet lenne egy idegent beinvitálni késő este a házatokba, amikor csak elsőnek találkoztatok, és szó szerint nem tudod a nevén szólítani az illetőt. 
Továbbá igazából volt a regényben egy nagyobb fordulat, amire azt mondanám, egyáltalán nem volt kiszámítható. Mégis azt is meg kell hagyni, hogy szerintem sokkal nagyobbat ütött volna, ha arra a bizonyos kapcsolatra még több időt szánt volna az írónő. Így egy kis anekdotácska volt a regényben, a fordulat derült égből villámcsapásként érkezett, mégsem rengetett meg annyira, mint azt elvárnám egy ilyen esetben. 
A stílusról ejtenék még néhány szót. Nem is tudom, mit vártam, de sajnos nem hozta az általam várt színvonalat. Laza volt, viszonylag gördülékeny, mégis volt benne valami, ami nekem nem tetszett. Ami az egészet teljesen furcsává varázsolta.. 
A vége azonban annyira függő, hogy úgy éreztem, folytatnom kell. Szükségem van a következő részre, amiből kiderül, mi is lett végül Lizivel és Gábriellel, na meg Barnival. 

Karakterek:
Mint említettem már, Lizát nem sikerült megkedvelnem a könyv során. Egyszerűen hihetetlenül naiv, seperc alatt beleesik egy srácba, akiről semmit sem tud, konklúzió, az tetszik neki, amit lát. Felhív a szobájába egy teljesen idegen krapekot, aztán kimászik vele a tetőre, ahol elalszik. És mi lesz, ha lelöki onnan? Hmm? Meghal. Bármi történhet közben. A pasi bárki lehet. Akár egy hidegvérű sorozatgyilkos is. Gábriel meg elég setesuta. Akkor férfi, amikor telefonon beszélnek, találkoznak, talán az ágyban. Viszont utána átváltozik valami visszahúzódó pasivá, akinek kell idő, hogy megeméssze a dolgokat. Aztán, amikor ez megtörtént, pusztán a szerencsére bízva azt, hogy Liza hallgatja-e a rádiót, egy dalon keresztül üzen neki, ami nagyon romcsi, ha úgy vesszük, mégis azért egy "Mit csinálsz szombat este? Jó, akkor velem randizol." SMS célravezetőbb, és kevésbé rizikósabb. Titokzatos idegen, akit az egész regény alatt alig lehetett megismerni, sőt egyáltalán nem. Az utolsó fejezetekben a nevére fény derül, magára a karakterre viszont egyáltalán nem. Aztán a végső bekezdés hoz egy csattanót. 

"Sóhaj. Egy eszméletlenül jóképű srác a szobám közepén a kezében egy könyvvel. Van ennél szexibb dolog a világon?"

Borító:
Bevallom, engem eleinte a borító varázsolt el, utána a fülszöveg is kezdett érdekelni. A külső megfog, a belső megtart. Na az első felét a mondatnak már ki lehet pipálni. A pár erősen azt sugallja, hogy romantikus történetről van szó, nem is tévedünk ebben. Szerintem ez az a kategória, ami még jól is mutat, nem nevezhető nyomtatott pettingelésnek, és még a történethez is illik. De ami engem megfogott, az a pontosvessző a cím mellett. Eleinte nem tudjuk hova tenni, az utolsó fejezetet olvasva azonban kikristályozódik, miért is került rá a borítóra. Szerintem remek ötlet. 

Összességében:
Nem egy tökéletes könyvről van szó, azonban a világa azon nyomban beszippant. Az első száz oldal nevezhető egy hosszabb expozíciónak, amikor aztán rátér a lényegre az írónő, és megismerkedhetünk a fülszövegben leírt alaptörténettel. Ki is ez a Gábriel? Kíváncsi vagyok, létezik ilyen férfi egyáltalán?
Romantikus, szenvedélyes történet egy traumát átélt újságíró lányról és egy városi legenda övezte srácról. Megválaszolatlan kérdések sorozata sorakozik bennem, az biztos, hogy az írónő nem varrta még el a szálakat, hagyott bőven titkokat a második részre. Ez azonban hatalmas függővéget jelent, ami egyszerűen arra készteti az olvasót, hogy mihamarabb a kezébe vegye a folytatást. Én is kíváncsi vagyok rá.
Azoknak ajánlanám leginkább, akik szeretik a rejtélyeket romantikus köntösbe csomagolva, nem sokallnak be a drámáktól és a naiv főhősnőktől.

Oldalszám: 334
Kiadó: Libri

Kedvenc karakter: Barni
Kedvenc idézetek: 

"Megállok az ajtóban, és éppen vissza akarok szólni valamit, amikor egy tőle megszokott kedves megjegyzés kíséretében szinte kidob az irodájából, és bezárja mögöttem az ajtót. 
 – Nemi betegséget ne szedj össze, arra nem jó a céges biztosítás." 

*

 "– A pálinka mindenre gyógyír, nem tudtad? Kivéve terhességre, azt általában előidézi – köhint egyet, és ezen együtt mosolygunk." 

*

"– Kérdez rólad is, vagy csak magáról beszél? Akkor is találkoztok, amikor te akarod? Van olyan, hogy nincs szex, csak sétáltok egyet a parkban, mondjuk? Ha erre három nem a válasz, akkor pótkávé vagy. 
 – Hogy mi vagyok? – ütközöm meg a kifejezésen. 
– Pótkávé. Tudod, olyan, mint a kávé, csak mégsem. Amíg nem kap igazi, finom tejszínhabos, fahéjas kapucsínót, addig megteszi neki a három az egyben instant is, mert azt nem kell lefőzni, csak ráönti a vizet, és kész van. Nem olyan finom, mint az igazi kávé, nincs is benne annyi koffein, de megteszi, ha nincs más. Tudod, pótkávé."


2018. május 1.

Finy Petra - Akkor is

HANGULAT                                MOLY                                        2018

"Salamon ​Sára tanárnő nemsokára negyvenéves lesz. Két gyermeket nevel, szereti a munkáját, és úgy hiszi, a házasságával is minden a legnagyobb rendben. Egyik reggel a férje, mindenféle magyarázat nélkül, fogja a bőröndjét, és elköltözik. Az új barátnőjéhez. Kire számíthat ebben a helyzetben Sára? A túlérzékeny anyjára, aki kerüli őt? Két koraérett, kicsit furcsa gyermekére? Három barátjára, akik egyben a kollégái is, ráadásul az egyikükkel több mint sajátos a viszonya? Esetleg a mogorva szomszédra, aki már többször fel akarta jelenteni hangoskodó gyermekei és a lépcsőházban lévő rendetlenség miatt? Netán egy beteg, kómában fekvő férfira, akivel még soha nem beszélt, viszont rendszeresen bejár hozzá a kórházba felolvasni? 

Finy Petra, Madárasszony című regényének hagyományait követve, most is egy fájdalmasan nehéz női sorsot mutat be. A stílus azonban időközben változott: könnyedebb, mégis karcosabb, szókimondóbb lett, ahogyan az írónő is, aki főszereplőjéhez hasonlóan szintén nemsokára betölti a negyvenet."

Kíváncsian kezdtem neki Finy Petra könyvének, bár korábban nem olvastam még az írónőtől, ez egy tökéletes kezdése volt a megismerkedésünknek. Az Akkor is fő témája a megcsalás és ez ezen való továbblépés. Nem tudom, mennyire volt önéletrajzi ihletésű a tárgy, de nagyon jól átadta a dilemmakérdést, a sértett fél érzelmeit és mindebbe humort is csempészett az írónő.
Két szálon fut a cselekményünk, az egyik a jelenben játszódik, a másik pedig visszatekintés a múlt egy-egy epizódjába, amelyekre a főhősünk, Sára ezennel más szemmel néz már.
Eleinte a nő az idegeimre ment. Ezt így ki merem jelenteni. Később persze rájöttem, ennek jelentősége volt a könyvben.
Sára rájön, hogy férje eldobja házasságukat, elköltözik az új nőjéhez, otthagyja a családját, feleségét és két gyerekét elég könnyedén, és mikor főszereplőnk kérdőre vonja a kocsinál annyit válaszol arra a kérdésre, hogy van-e valakije, hogy 'Persze, különben kihez költöznék?'. Bájos, igaz? Mintaférfi és mintaapa tökéletes példáját láthattuk az imént. Remélem, a szavaimból érezhető a tömény szarkazmus.
Ekkor Sára próbálja megemészteni a történteket, bár azért csaknem húsz év házasság után egy ekkora változás minden embert megviselne, főleg hogy ez hirtelen történt, mégis azért az írónő ezeket a problémákat erősen felnagyítja. Sára sem viselkedik éppen mintaanyukaként, de az ő édesanyja sem épp egy mintanagyi. Főszereplőnk kimondottan önzően viselkedik. Az egyetlen, aki megmondja neki a magáét az az öreg szomszéd, Őze bácsi, aki szerintem színt vitt a történetbe. Néha ő volt a tipikus öregember a szomszédból, aki minden zsivajért hőbörög, máskor viszont megmutatta a kedves oldalát, ő volt Sára támasza a bajban, amikor senki más nem.
A történet ténylegesen bemutatja a főszereplő fejlődését, hogy lép túl a traumán, amelyet a férje okozott, hogyan lesz önálló édesanya, és szerez új barátokat a régiek helyett. Úgy érzem, ez a regény nem csak a megcsalás, elhagyás témára épít, annál sokkal többre.

"– Ezek itt a szív billentyűi – súgta akkor az anyja Sárának, végighúzva finoman ujjait a pianínó billentyűin." 

A kemény téma mellé Petra sok-sok humort vitt bele. Ezeket főleg a szereplők szájába adta, máskor viszont maga az adott helyzet vált komikussá. De már az első oldalakat olvasva imádtam az írónő humorérzékét. Emiatt szerintem színfolt a magyar irodalomban.
Azonban néhol kicsit úgy éreztem, hogy fordulatossá szeretné tenni a regényét, még jobban és még jobban, de kicsit mintha átesett volna a ló túloldalára. Akár ezzel szerette volna felnagyítani a problémát, szemléltetni, mennyire fontos, nekem mégsem ez jött át közben. Ezen kívül hiányoltam néhány információt olvasás közben. Nem tudtuk meg, hogy Sára milyen iskolában dolgozik, általános iskola, vagy gimnázium, sokszor kétértelműen beszélt róla az írónő. Néhol kis alsóévesek jelentek meg a lelki szemeim előtt, mikor 4. osztályosokat említett, viszont meglepődnék, ha az ekkora öcsém Radnóti Eclogát elemezne nekem házi feladatként. Így nem tudtam eldönteni, végül milyen korabeli diákokat is tanít a nő.
Ennek ellenére kellemes kikapcsolódást adott a regény, olyan problémákat vet fel, amelyeket sok regény nem. Látok benne fantáziát, jól összerakott történet, a humort még egyszer kiemelném, mivel tényleg néhol hangosan nevettem egy-egy jelenetnél.

Karakterek:
Sára jellemét én a kezdetekben nagyon nem szerettem. Ellenszenves volt, ügyetlen és tényleg nem egy mintaanya. De állítom, hogy ezt az írónő szándékosan csinálta így, hogy legyen hova fejlődnie. Nálam sokszor elvetette a sulykot, az öngyilkossági kísérletéért pedig nagyon nagyot esett a szememben. Ott van két fiatal kisgyereke, és ő képes lenne önző módon otthagyni őket. Szerencsére azonban van segítsége, aki próbál mellette lenni még az ilyen helyzetekben is. Őze bácsit és Bárdosit nagyon megkedveltem a regény során. A bácsi sokszor a humora miatt színfoltja lett a történetnek. Az utóbbi pedig a kedvességével lopta be magát a szívembe, na meg hát egy művész férfiról van szó.
Persze egy anyának is lehetnek hibái, mégis úgy gondolom, hogy saját múltunkat kivetíteni a gyerekünkre nagy önzőségre vall. Sára édesanyja pedig épp ezt csinálta. Inkább mással foglalkozott, mikor a lánya nehéz időszakon ment keresztül, mikor szüksége lett volna rá, mert túlságosan is a saját múltját látta meg gyereke jelenében. Bár pozitív jellemfejlődésen ment keresztül a nő, mégis emiatt annyira nem tudtam neki megbocsájtani.
A két kissrácról ejtenék még pár szót, Sára gyerekeiről, akik néhol életkorukból következtetve naivan álltak a váló szüleik helyzetéhez, vissza akarták kapni az eredeti családjukat, másrészt viszont sokszor érettebben viselkedtek, mint maga a főszereplő nő, anyuka. Őket kettejüket is nagyon bírtam a regényben, megértőek voltak, tényleg okosak, de azért megmaradtak gyerekeknek.

"Azért néha az élet is lehet olyan dió, amit fel tudunk törni. Csak alaposan ki kell találni, hogyan fogjunk hozzá." 

Borító:
Bevallom, mikor ránéztem a borítóra, teljesen elvarázsolt. Azonnal meg akartam ismerni, mit rejt. És szerintem ez egy jó külső célja. Felkeltse a nyitott lelkű olvasó figyelmét és rávegye, hogy elolvassa a fülszöveget, majd a kasszához igyekezve bele-beleolvasson, amit majd otthon kényelmes pozícióban folytasson. Persze az utóbbi tevékenységek már nagyban állnak magán a történeten is, azonban a kezdete a könyvkiválasztási procedúrának általában a borító. Emberek vagyunk, szeretjük a szépet. Ez a borító pedig egyenesen csodálatos. Átadja a könyv hangulatát a színeivel, a női alak pedig több mint valószínű, hogy a főszereplő Sárát testesíti meg, a vöröses hajából és az abban levő apró csatból ítélve. Szerintem csodaszép.

Összességében:
Finy Petra regénye hamar beszippantott. A fő témája kemény, de szinte mindennapi esemény a világban, bár kevesen beszélnek róla, pedig fontos lenne. Az írónő a megcsalást és az azon való továbblépést mutatja be a főszereplőn, Sárán keresztül, aki családanya és tanárnő egyszerre. A férje egyik napról a másikra a költözés mellett dönt, de ahogy haladunk az időben, úgy derülnek ki titkok a múltból.
Fordulatos, humoros, aranyos és elgondolkodtató regény.
Bár erős témát ragadott meg az írónő, nem éreztem egyáltalán úgy, hogy a pszichológusom akart volna lenni. A humor nagyon fontos összetevőként szolgál a könyvben, amitől életszerűbb lett csak a történet. Főszereplője kezdetben ellenszenves lehet az olvasó számára, mégis ez kellett ahhoz, hogy pozitív irányba tudjon fejlődni a karaktere, azonban addig is nagyon sok mellékszereplőt megkedvelhetünk.
Azoknak ajánlanám leginkább, akik egy napsütéses tavaszi délután egy humoros, mégis elgondolkodtató regényre vágynak, amely akaratlanul is tanácsokkal lát el bennünket.

Oldalszám: 300
Kiadó: Athenaeum

Kedvenc karakter: Őze Pici
Kedvenc idézeteim: 

"Van minden emberben egy titkos erőforrás, amelynek pontosan nem ismerni a helyét. nem tudni, hol fakad, vagy mi táplálja, de amikor szükség van rá, éppen a legnagyobb bajok és fájdalmak idején felzubog, és talpra állítja azt, aki a földre zuhant és azt hiszi, már semmi reménye sincs." 

*

 "– Pötyögje be a telefonjába. Biztosan magának is van olyan perverz készüléke, amit dörzsölgetni kell az ujjaival. Az a tájfun, vagy mi. 
 – Iphone. Persze, van (..)" 

*

 "– Tudod, anya, az úgy lenne igazságos, ha a papírfal másik oldalára, azokat a dolgokat írnád fel, amikkel te bántottad meg apát."